2017. szeptember 18., hétfő

Könyvajánló: Gabriella Eld: Remények Jordan számára

A trilógia első kötetéről (Emlékek Jordan számára) már írtam még a nyáron, és most kicsit megkésve, de végre sor kerül a kis tesó kivesézésére is. 

Ha nem olvastátok az elsőt, itt esetleg lehetnek spoilerek, szóval csak saját felelősségre. :)

Az Emlékek Jordan számára felvezető jellege ellenére is (ami megjegyzem szükséges egy sorozatnál) nagyon izgalmas olvasmány volt, olyan, aminek körömrágva várjuk a folytatását. A karakterek háromdimenziósabbak, mint bármi. Az írónő olyan figurákat vonultat fel, hogy sokan irigykednének, ha csak egyet is a saját történetükben tudhatnának, a cselekmény, a teremtett világ ígéretes, és az olvasóban joggal nőhetnek az elvárások a folytatásokkal kapcsolatban. Több akció, több a karakterekből, (több Gok :D ), több feszültség. 
Na, és kedves olvasók... Így kell folytatást írni!

A Remények Jordan számára gyakorlatilag letehetetlen olvasmány, ráadásul mind az érzelmek, mind az emberi tűrőképességnek olyan végleteiben játszódik, hogy arra nehéz szavakat találni.
A történet épp ott indul, ahol a másik véget ér. A csapat két részre oszlik, sőt tulajdonképpen háromra, és az események folyamatosan pörögnek. A cselekményt azonban nem részletezném, olvassátok el. :) 
A pörgős, akciódús jelenetek mellett nagyon sok visszaemlékezést és velős párbeszédet kapunk. Ezek váltakozása nagyon jó egyensúlyban van, mert amikor már majd kiesik az ember szíve, akkor jön egy lassabb, érzelmekkel, drámákkal telibb rész, hogy aztán újra visszazuhanjunk egy csata kellős közepére. Remek összhang,  mindent van időnk feldolgozni.
A szereplők még árnyaltabbak, ez által szerethetőbbek. Ebben a kötetben számomra Sid és Robin volt a személyes kedvenc. Bár az első kötetben is sok mindent megtudhattunk róluk, nekem mégis kicsit háttérbe szorultak, itt  viszont végre igazán kinyíltak az olvasó előtt, és én alig várom, hogy az utolsó részben még többet kapjak belőlük. Robin és Lothario kapcsolata külön fejezetet igényelne. A srác megfelelési kényszere és Rio ridegsége annyira klasszikus "apa-fia" konfliktus, mégis - és nem csak, mert vámpírok - nagyon eredeti. Rioról egyébként kiderül, hogy a rémes egója és érzéketlensége nem véletlen, sőt, talán épp ő mutatja a könyvben az érzelmek legnagyobb skáláját. Nekem végig az volt a véleményem, hogy tulajdonképpen csak rémesen megkeseredett. Néha nagyon utáltam, de volt, hogy megöleltem volna, miközben azt mondom "Igen, most már megértelek..."
Rio persze nem is volna Rio, ha nem lenne Gok. Ők ketten olyan bravúros párost alkotnak, hogy esküszöm, simán egy 10 évados sitcom-ot lenyomhatnának együtt. Olyanok, mint egy házaspár. Minden marakodásuk, élcelődésük ellenére talán köztük fedezhető fel a legszorosabb kapocs. A párbeszédeik szórakoztatóak, és remekül gördítik előre az eseményeket. Gok egyébként is kap önállóan is egy izgalmasnak ígérkező szálat, aminek a kibontására és végkifejletére nagyon kíváncsi leszek. Imádtam amúgy a "Pokol sztárja" és "anya pici fia" közti váltakozást a viselkedésében. Akárhogy is, nélküle nem lenne ez a könyv olyan amilyen.
Evonból és Owenből ebben a kötetben keveset kapunk, megjegyzem, nem baj, habár Owen karaktere számomra mindig érdekes. Egyrészről egyre visszataszítóbb, másrészt őszinte szánakozással tekintek rá, és érdekel, hol lesz a helye majd a végjátékban.
Nestor talán a legkeményebb, de róla nem is igazán írnék többet, amennyire sok volt a Jordan iránti túlzott... khm lelkesedése, és vált ezáltal egyre antipatikusabbá, most olyan nagyot nőtt a szememben,
A síkurak/úrnők nagyon különböző és eredeti karakterek. Nekem Freya volt a személyes kedvenc. Ingeborgnak viszont tetszettek a vívódásai. Delbard pedig... nos a meséin kívül nem nem sok szerethető van benne.
A negatív, vagy legalábbis gyűlöletes karakterek terén sincs hiány. Odell hatalmas pszichopata klasszikus világuralom mániával, ha valami akkor az ő tettei igencsak sokkolhatják az olvasót, ám a Pati (akiről csak annyit, hogy vámpír, mert a többit inkább a könyvből tudjátok meg) részemről túltett Odellen. Szóval ez a gárda is roppant színes és érdekes, lesz itt mivel megküzdeniük Jordanéknek.
És akkor jöjjön Jordan Norris. Az első kötetben az tette leginkább izgalmassá a karaktert, ahogy kétségbeesve próbált menekülni saját valóságától, és ahogy rácsodálkozott a világra. Ebben a kötetben, sokkal érettebb, céltudatosabb, de az emberi volta utáni vágyakozás még kísérti.  Személyiségileg egyébként sokkal szürkébb, mint a többiek, és valahol ebben rejlik a nagysága. A történetek (legyen könyv vagy film) legtöbbször a nagy kiforrott hősökre esküsznek. A cselekmény 80-90 százalékát elviszik a hátukon, mindenből kikecmeregnek, és a mellékszereplők csak asszisztáló két dimenziós figurák. Nos ebben a trilógiában is asszisztálnak, de sokszor jóval érdekesebbek. Jordan épp attól hiteles, hogy egyáltalán nem vágyik ennek a történetnek a főhőse lenni, mégis egyre nyilvánvalóbb, hogy ő az. Személy szerint nagyon várom, hová fog kifutni a karakter, mert momentán a két véglet határán mozog (szerintem). Szeretem, hogy ennyire esendő, ennyire elveszett, de itt már jóval komolyabb, ráadásul az is kiderült, hogy valóban hatalmas ereje van. Csak ugye kellenének az emlékek...

A Remények Jordan számára olyan könyv, amit mindenkinek ajánlok, és amiről hosszan lehetne beszélgetni, mert  a kisebb epizódokban feltűnő szereplőket még nem is említettem, na és persze ott a rengeteg spoiler. Olvassátok el, mert ez a sorozat tényleg egyedi és izgalmas, biztos maradandó élmény lesz. Én nagyon várom a folytatást.

Ha szeretnétek megismerni Jordan és a többiek történetét, akkor itt a webshopon rendelhettek: http://shop.colorcom.hu/#remenyekjordanszamara

valamint nézzetek be Gabriella Eld facebook oldalára is a hírekért érdekességekért. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése