2017. július 5., szerda

Válaszok nélkül - Gulyás Péter: A végtelen térségek örök hallgatása

Ezúttal egy több szempontból különleges könyvet hoztam nektek.
Általában szeretek rögtön nekiállni az ajánló megírásának, amíg még friss az élmény, de Gulyás Péter könyve után muszáj voltam várni néhány napot. Egyrészt túlságosan a hátasa alá kerültem, másrészt nehéz olyan szerző könyvéről írni, aki három éven át tanított a főiskolán. Az  nem volt kérdés, hogy ezt a könyvet el kell olvasnom, de írni róla már egészen más...

Ha az ember elgondolja, milyen végtelen az idő és a tér, ami a világot alkotja, és ha belegondol, hogy mennyire apró és megmagyarázhatatlan pontja ő e végtelenségnek, megrémül. Ha nincs hazugság, csak a rémület marad. A végtelen térségek örök hallgatása ugyanis rettegéssel tölt el bennünket.” (Pascal)

Rögtön első körben le kell szögezzem, hogy nagyon tetszett a könyv, és amint több időm volt olvasni, mint egy Tatabánya-Budapest vonatút, el is fogytak az oldalak.
A fülszöveg alapján egy klasszikus thriller ugrana be, ám itt semmi sem az, aminek elsőre látszik. Van egy filozófiatanár, aki igyekszik feldolgozni szerelme halálát, közben pedig épp zajlanak a szóbeli érettségeik. Az érettségi napján azonban egyre bizarrabb és abszurdabb dolgok történnek. Egy érettségiző meghal, egy öngyilkossággal fenyegetőzik, egynek nyoma vész. Főhősünk nekivág, hogy megoldja a rejtélyt és megtaláljon egy kulcsfontosságúnak vélt pendrive-ot és megakadályozza az öngyilkosságot.

Ez  a könyv egy remekül felépített thriller. Főhősünk, aki épp csak egy hajszálnyival szimpatikusabb, mint a regény többi szereplője, a nyomozás során bár rengeteg nyomot talál, válasz nem igazán érkezik. Újabb és újabb kérdések merülnek fel, minden egyre bizonytalanabb, és egy idő után már visszafordíthatatlanul száguldunk a teljes őrület felé. 
A szereplők tetteinek miértje homályos. Mi olvasók is sejtjük az okokat, ha csak nem annyiról van szó, hogy itt mindenki szociopata, de véleményem szerint többről van szó.
Ez és a tény, hogy ebben a könyvben mindenki megszállott a maga módján - az Igazgatónő a végsőkig ragaszkodik az érettségi zökkenőmentes levezetéséhez, míg más egészen elmegy addig, hogy... (na nem spoilerezek)- rendkívül nyomasztóvá teszi a könyvet. Miközben olvastam, önkéntelenül is felmerült bennem, hogy vajon ilyenek vagyunk-e mi emberek? Még ha a végtelen térségek örök hallgatása torz tükröt állít is elénk, a valóság valahol mélyen akkor is ott rejtőzik. Ennél fogva pedig a könyv remek kritikája a társadalomnak, oktatásnak és a filozófiának is. 
Főhősünk magatehetetlenül sodródik, és a végső megoldás véleményem szerint csak ideig óráig nyújthat segítséget. Végtelen üresség marad benne és az olvasóban is.

A filozófiai idézetek, utalások nekem kifejezetten tetszettek, bár az, hogy értettem mindent nem volna igaz, de nem zavartak meg, vagy tették homályosabbá az amúgy is zavaros eseményeket. Ellenben nagyon sokat adtak az atmoszférához és ahhoz a torokszorítóan nyomasztó érzéshez, mely végig kísért az olvasás során. Ráadásul kedvet kaptam, hogy néhány filozófusnak tüzetesebben utána nézzek. :)

Én bátran ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, akik valami igazán rendhagyó, izgalmas és intellektuális olvasmányra
vágynak. Letenni nem lesz könnyű, de feldolgozni sem. Olvassátok el!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése