2017. április 30., vasárnap

Az elveszett ifjúság 5. fejezet (részlet)

|...| Néhány héttel később épp visszafele tartottak New Yorkból, és ő hosszú idő után, végre szabadságra mehetett. Alig várta, hogy láthassa George-ot, Sarah-t és Annát, és a tudat, hogy ez a perc egyre csak közeledik, rég nem érzett boldogsággal töltötte el. Ezt az örömet azonban senkivel nem oszthatta meg, mert Jasonon kívül, aki igazán alázatosnak bizonyult, szinte senki sem kedvelte, a tisztek pedig túl fiatalnak, kezdőnek találták, ahhoz, hogy a bizalmukba fogadják, így ha nem akadt dolga, csak sétálgatott a fedélzeten, figyelte a tengert és az embereket. Valakin mindig megakadt a szeme, és ez most sem volt másként. Egy fiatal nő, nála legfeljebb tíz évvel lehetett idősebb, mesét mondott a kisfiának, aki azonban folyamatosan ficánkolt, és láthatóan jobban érdekelték volna a fodrozódó hullámok. Henryben azonban különös érzést keltett a mese, és a korlátnak támaszkodva hallgatta, miközben igyekezett úgy tenni, mintha csak az égen úszó bárányfelhőket figyelné. Egészen biztos volt abban, hogy hallotta már ezt a történetet, de nagyon-nagyon régen.


A nő egyszer csak abbahagyta, mert a fia nem volt hajlandó tovább ülve maradni, és csatlakozott egy nagyobbik gyerekhez, akit Henry a testvérének gondolt. Ennél azonban sokkal jobban lekötötte az az érzés, amelyet az előbb hallott mese váltott ki belőle, és hirtelen felbátorodva odalépett a nőhöz.
– Elnézést, asszonyom, elmondaná, mi volt ez a történet?
– Ez a Lir gyermekei – felelt a nő mosolyogva és kíváncsian fürkészte Henry arcát. – Egy ír népmese, de úgy tűnik Bobbynak még túl hosszú – sóhajtotta.
– Maga ír? – kérdezte Henry.
– Igen, de már jó ideje nem élek ott. Járt Írországban?
– Hogy én? – Henry kezdett rá emlékezni, hogy ezt a történetet a hattyúvá átkozott gyerekekről még édesanyjától hallotta, annak halála előtt. Hosszú ideje nem gondolt a szüleire, mely miatt elszégyellte magát. – Én Dublinban születtem. A szüleim, akkor vándoroltak át Angliába, amikor még nagyon kicsi voltam.
– Én is onnan származom, vagyis inkább Dublin mellől. Van ott egy kastély, nem messze a tengertől, de régen nem laknak ott – mondta a nő és közben szőkés fürtjeit próbálta visszatűzni a kontyába. – Valami történt ott, amikor gyerek voltam, de a szüleim sosem árulták el, mi.
– Szép Írország? – kérdezte Henry. – Semmire nem emlékszem belőle. – tette hozzá elmerengve. Sosem gondolt Írországra úgy, mint a hazájára. A tény, hogy ír volt, mindig csak gátolta, mert ez is erősítette a gazdagok iránta érzett ellenszenvét, ráadásul onnan való származásának tulajdonította szeplőit és vörös haját, amely szintén csak gátolta őt.
– Gyönyörű – felelt a nő. – Sosem jártam olyan szép vidékeken, mint odahaza. Nézze meg egyszer, Mr.…
– Henry Davis – mutatkozott be a fiú. – Bocsásson meg, erről megfeledkeztem.
– Diane Fanning – nyújtott kezet a nő, és arrébb húzódott, hogy Henry leülhessen mellé. – Ismertem egy Davis házaspárt, de nekik nem volt gyerekük. A nő abban a kastélyban szolgált, amelyikről  már beszéltem. Aztán egyszer eltűntek. Én még kislány voltam akkor. – mesélte Fanning – Emlékszem, hogy Mr. Davis jött mindig, ha baj volt apa lovaival. Jobban értett hozzájuk, mint az állatorvos.
– Ők az én szüleim voltak – szólt közbe Henry, és egyszerre hevesebben kezdett verni a szíve. Eddig Csak George-ék voltak, akik ismerték a szüleit, ám ez most más volt, mert ez a néhány perccel ezelőttig ismeretlen nő mintha visszaadta volna énjének egy régen elveszett darabkáját. – Emlékszik még róluk valamire?
– Nos, arra nem, hogy volt gyerekük, de mint mondtam, kislány voltam, összemosódtak az évek. Arra viszont tisztán emlékszem, hogy az édesanyja gyönyörűen énekelt – mesélte, és magában dúdolni kezdett egy dallamot, amely épp annyira ismerős volt Henry számára, mint az imént hallott mese. –Mi lett velük?
– Anya meghalt tüdőbajban, amikor öt éves sem voltam. Apa kilenc évvel később – válaszolta Henry elszomorodva.
– Szörnyen sajnálom – jegyezte meg részvéttel teli hangon a nő. – Akkor maga is árva. – Henry bólintott, ám az is szócska kíváncsivá tette. -  A fiúk. Nem az én gyermekeim – felelte Fanning látva Henry kérdő tekintetét. – A nővérem fiai. Egy hónapja halt meg, és én lettem a gyerekek gyámja. Eddig New Yorkba éltek, de nekem Liverpoolban van munkám, így odaviszem őket.
– Részvétem a nővére miatt – mondta Henry megrendülten.
– Köszönöm – pillantott rá a nő megnyugtató melegséggel a szemében. – Menjen el egyszer Írországba. Higgye el olyan lesz majd, mintha hazatérne.
– Úgy lesz – válaszolt Henry. – Most bocsásson meg, de folytatnom kell a munkámat – mondta, és felállt a padról. A nő elkapta a karját és a kezébe nyomta a könyvet, melyből előbb unokaöccsének olvasott.
– Tegye el, és ha néha előveszi, gondoljon a szüleire. Aztán ki tudja, talán a gyermekeinek is olvas majd belőle.
– Köszönöm. – Henrynek elszorult a torka, de igyekezett leplezni meghatottságát, és zsebre tette a könyvet. – Minden jót, Miss Fanning!
– Isten áldja, Mr. Davis.

Henry elindult vissza az első osztályra zsebében a mesekönyvvel, és egyre csak szülein és hajdan volt gondtalan gyermekkorán járt az esze. A tiszta napsütésben eközben halványan felderengtek Anglia partjai, és ő percről percre jobban várta, hogy visszatérjen régi életéhez, amely majdnem elveszett, amikor évekkel ezelőtt elhagyta Keswicket.


***

Szeretnél visszautazni az 1910-es évek Angliájába egy izgalmas, kalandos, romantikus regénnyel?
A változások kora című regény fiatalokról szól. Henry csak egy istállós fiú, de szerelmes Sarah-ba a grófkisasszonyba; George a grófi cím örököse, de pap szeretne lennie. Kettejük útja és álmai különbözőek, de mind kettejükre nagy nagy küzdelmek várnak önmagukkal, rosszakarókkal és a a világban zajló egyre viharosabb eseményekkel.
Vajon meddig lehet küzdeni? Meddig maradhat meg egy megrendíthetetlennek hit barátság? Egy szegény ifjú vajon meddig kapaszkodhat fel a társadalmi ranglétrán? És válhat-e jó pap egy gőgös úrifiúból?

A könyv részleteibe beleolvashatsz a blogon, vagy meg rendelheted a BooklineLibri valamint a Líra webshopaiban, nyomtatott és E-könyv változatban is. :)

Olvasói véleményeket a Moly.hu-n találsz. :)

További érdekességekért pedig látogass el a könyv Facebook oldalára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése